2020. március 11., szerda

Iskola újabb


Már említettem nektek, hogy fontosnak tartom az iskolának minden oldalát bemutatni. Arra gondoltam, hogy még kettő oldaláról írnék, de természetesen mivel életem része 15 éve az iskola, ezért sokszor, sok területét érintem majd a későbbiekben.
Nem akarok nagyon belemenni, a negatív dolgokba, de kikerülhetetlen, hogy ne beszéljünk a negatív dolgokról az életben, hiszen a nem beszélnénk, róla akkor a nagyon mesebeli lenne életszerű helyett én pedig az életszerűségre törekszem.
A Mozgásjavító diákjainak létszáma nagyságrendileg 100 és 200 fő között mozog, talán a 200 főt a tanári karral együtt jobban megközelíti. Ez a viszonylag kis szám a SNI (Sajátos nevelést igénylő) gyerekek miatt alakult ki, hiszen egy osztály létszáma max. 12 fő lehet a tripla értékelést tekintve (1 sérült diák=3 egészséges diák) az az egy hétfős osztály egy másik iskolában 21 fős osztálynak felel meg. Ez pedig a családiasság légkörét teszi lehetővé. Egy dolgot azért meg kell említeni, hogy mivel országos beiskolázás van, kollégiummal és a „betegségek” sokszínűsége egyfajta bezártságot is okoz.
Sajnos ez sok esetben megjelenik valamilyen formában. A diák, vagy az állapota miatt, nem tud, egyedül kimozdulni, és ritkán viszik ki, vagy csak saját döntésből a diák nem mozdul ki. Azonban néha az is előfordulhat, hogy más egyéb körülmény miatt például: egészségügyi tényleges fizikai betegség, vagy akár csak amit én tipikusnak tartok és előfordul, velem az életemben megjelenik, mint indok a tanulás.
Persze van még több lehetőség, ami egy negatívat okozhat egy iskolában, ahogy bennem is, mert nem feltétlenül múlik minden a diákokon, vagy épp az iskolán vagy csak a tanárokon, vagy csak a vezetőségen, vagy csak a diákokon múlik. Lehet, az összefogáson múlik, de az sem tud mindig a megfelelő módon megjelenni, egy ilyen ívű intézményben.
Talán ezek, azok a dolgok, amiket fontos kiemelni, mert megjelenhetnek egy ilyen helyzetben, és ha nem kezeljük jól a szituációt, akkor a végeredmény egy rossz érzés, negatív dolog lesz. Sok múlik tehát az összefogáson-együttműködésen, mert ha ezek nem jól működnek. A rossz érzés, és bezártság megjelenhet mint következmény ami később súlyosbodhat és azon már nagyon nehéz változtatni, javítani.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy új fejezet kezdete - Bemutatkozásom

    Barta Titanilla Henriett vagyok születésem óta egy oxigén hiány következtében kapott agyvérzésnek mozgáskorlátozott. Ez nem állított m...