2020. március 11., szerda

Feldolgozás


A feldolgozás hát, nem volt egyszerű, sőt a mai napig nem egyszerű. Húsz év után is nagyon nehéz ez a dolog és szinte a feldolgozás nem is jó szó, mert nem létezik erre a dologra. Erre a jó szó erre az állapotra az elfogadás, hogy együtt tudj te is élni vele, aki bele kerültél, de a családnak is el kell tudni fogadni, és ezt csak te tudod az, aki benne vagy könnyebbé tenni azok számára, akik körülötted vannak.
Nagyon nehéz dolog, tudom, Konkrétan talán meg sem lehet fogalmazni, legalábbis én nm tudom, hogy mi erre a jó módszer, vagy, hogy nekem mi segített. Talán azt tudnám mondani, hogy fontos hogy kis gyermekkorban kik veszik körül az érintetett és hogyan állnak hozzá. Ha elfogadással és legfőképpen szeretettel áll hozzá az ember, akkor kialakul az adott emberben bizalom, a vágy arra, hogy küzdjön.
Fontos, hogy a szülőnek, családnak, elsősorban a szeretet kell adni a bizalommal és a biztonsággal, együtt, mert ha ez meg van, akkor a kisgyermekben már kialakul a vágy a küzdésre és a küzdés látványa a családban elősegíti az elfogadást. Ha gyerek látja, hogy elfogadják, ő maga is elfogadja. Később pedig ez az elfogadás szociális segítőkészség kell, hogy tovább erősítse a gyermeket egy közösségben, mert az tovább növeli a küzdés erejét és az elfogadásét.
 Erre nagyon jó intézmény a Mozgásjavító most már 3-4 éve óvodától kezdve egészen gimnáziumig, Hogy Miért? A sorstársak miatt. A sorstársak mindezeket biztosítani tudják, és a pedagógusok is. DE fontos, hogy ezen a helyen kívül is legyen, bőven hely, ismeretség, közösség ahol találkozik szertettel, bizalommal, elfogadással, a nem „beteg” emberek között is, hogy felnőtt korban se legyen gond. Természetesen a csalódásoktól soha sem fogja tudni megvédeni 100%-ban a gyermekét, de szerintem a szellemi lelki építkezés miatt ez nem is akkora gond, hiszen ebből is lehet jó irányba fejlődni. Minden a mértékletességen múlik. Csodát sem szabad várni, hisz voltak, vannak, és lesznek is csalódások. Semmi és senki sem tökéletes.  DE ÉPÍTKEZZ ebből is. Nagyrészt ezek beválnak
Talán ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket kiemelnék, és amiket nyugodt szívvel tudok én is ajánlani, mert bevált módszerek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy új fejezet kezdete - Bemutatkozásom

    Barta Titanilla Henriett vagyok születésem óta egy oxigén hiány következtében kapott agyvérzésnek mozgáskorlátozott. Ez nem állított m...