Régen és most

A múltról már beszéltem, az iskolába, itthon/családban. Remélem érdekesnek találtátok! Azt még nem tudom, hogy ezekre a bejegyzések lesz- e visszautalás, vagy kapcsolódás konkrétan. Az a jövő zenéje.

 Most viszont kicsit összegezném, a dolgokat nagy vonalakban. Régen a problémák körül forgott az életem. Mostanra ez enyhült, számomra még mindig fontosak a problémák, és azok megoldása is. Azonban a helyzetek, változnak, az idő múlik, és azért másképp állok már ezekhez.

Az iskola. Az iskolával meg az a helyzet, hogy 15 év korszaka, zárul le mostanában.
A jelenlegi helyzetben is!

Eddig a Család és az iskola volt az életem. Párhuzamosan az állapotommal, amiről igyekeztem, nektek a lehető legtöbbet mesélni. Tulajdonképpen én úgy érzem, ha olyanok a körülmények, akkor képes lennék egyedül is élni már.

Jogos a kérdés, ha felmerült benned, e sorok olvasása közben, de mik azok a körülmények, amik ideálisak. Ha csak az állapotomat nézzük, akkor:

-                    Akadálymentes ház/lakás azon belül:

-                    Fürdő és Wc: kád, és zuhanyzó is talán, alacsony WC, és kád

-                    Konyha: Alacsony mozgatható/állítható konyhapult és szekrények

-                    Tágas terek

-                    Ne legyen küszöb és lépcső

-                    Kerekesszékkel biztonságosan körbejárható legyen

Ez viszont korszakolási szempontot tekintve inkább a jövőt érintő kérdéskörbe tartozik, úgyhogy erre majd térjük vissza később.

Most pedig tehát az iskolát említettem, a lezáró folyamat pedig már elkezdődött.

Jogosan merülne fel bennetek ezeket a sorokat olvasva, hogyha én 20 vagyok, akkor mi van a magán életi családon, barátokon kívüli életemmel. Barát/kapcsolat/párkapcsolat? A válasz, amiért nem beszélek erről egyszerű, egyszóval kifejezhető mégis most arra gondolsz szerintem a sorokat olvasva, hogy nem akarok róla beszélni, ha van, vagy nincs. A szó viszont nem ez, nem ezt a szót használnám én persze ezekben is van valami, mindegyik szóban ezért is használnám inkább azt a szót, hogy bonyolult. Igen, jól olvastad, a helyzet bonyolult.

Hogy mért arról pedig nem szeretnék beszélni, és senkit sem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni. Ezért ez az a része az életemnek, amiről nagyon-nagyon szigorúan csak említést fogok tenni, de csak akkor, ha már olyan a helyzet.

Visszatérve tehát az életem Eddigi szakaszára, az életemet a családom és az iskola tette ki.

Ez most picit változni fog, de jövő alakulásáról majd később.

Múlt

Igen az ígértem, hogy most a nehézségek után  a Régen és most következik, de a logikusság miatt engedjétek meg, hogy mással, folytassam. Remélem nektek is logikus marad.

 

 Kezdjünk, (is) néhány kérdéssel:

 Ha megkérdezik nehéz eset vagyok-e? A válasz az, hogy igen! Ezen igyekszem enyhíteni, de nem egyszerű. Azonban talán a helyzet, és a tapasztalat segítenek, hogy ezt könnyebb legyen megtenni. Ragaszkodó típus vagyok? Válasz, igen az vagyok! Azt, hogy jó-e nem mindig tudom eldönteni, talán néha. Sokan mondják, a túl nyitottság nem előnyős. Az évek bebizonyították, milyen igaz. Mára már ez bennem mindenképp változik. A nyitottság nem mindig vezet jóra, ezért változtatok ezen.

Kedves olvasó, most hozzád szól a kérdés te melyik típus vagy? 

Ezeket a kéréseket, a változást, nagyon befolyásolja a tapasztalás és az idő. Ahogy telik az idő egyre több befolyásoló tényezővel fogsz te is találkozni, ez pedig változást fog eredményezni.

Az ember kis korában nagyon család központú, ami így is van rendjén. Egyértelmű, hogy óvjuk a gyermekünket. Arra viszont érdemes figyelni, hogy mennyire, és mitől. Természetes, hogy a negatív élményektől, de milyentől, nem feltétlenül mindegy. A gyermeknek, büszkeséget hálát kell mindenkor éreznie.

Bevallom, én az az ember vagyok/voltam, akiben a sok hála, büszkeség és szeretet mellett sok évekig tartó volt a düh. 

 Most már tudom ezekért is hálás lehetek. Megértettem az okokat. Lenyugodtam, megbékéltem, megbocsátottam. Ez kellett a mostani állapot eléréséhez. Sok idő eltelt, sok minden változott. A helyzet központjában álló számomra legmegterhelőbb okokban is történtek változások. Jó és rossz értelemben is sajnos, de ilyen az élet.

Az élet maga a változás!

Mostanra ezért más kerül a központba, nem mondom, hogy könnyebb, de más. Igen, düh is van bennem továbbra is, a hála mellett, de a koromnak és az idő, és nem utolsó sorban a tapasztalásnak másképp kezelem. Másképp kezelem a helyzetet.

Ezekből a helyzetekből rengetget, lehet tanulni! Ne add fel! Te se feledd, ha dühös vagy nem baj! Csak tudj szeretni, hálás lenni és büszke!  Sokszor ezek a dolgok nem a te hibádból alakulnak ki! Az érintettek mindent, megtesznek, hogy neked a legjobb legyen, még ha te úgy is érzed, hogy nem így van. Hidd, el nekem szeretnek!   

Ezért fontos te is:

Bocsáss meg, legyél büszke, hálás és szeress!!

Nehézségek

Remélem megengedtek nekem egy megjegyzést. (Írói szabadsággal...) Élve.

Nehézség az életben, általában szinte el lehet mondani, hogy egy akadály. Egy leküzdendő akadályt gördít elénk az élet. Mindenkinél mást, más milyen mértékben. Fizikális, szellemi vagy éppen lelki. Legyen az bármelyik fajtából, mi azt azért kapjuk, mert nekünk, embereknek ezt le kell küzdeni, erősödnünk kell tőle, és tanítanunk kell azzal, a körülöttünk lévőket, hogy az elénk járuló akadályokat hogyan is küzdjük le.  

Nekem az életemben, mint mindenki életében a születés az első nehézség, amellyel megküzdünk, hiszen kimerülünk benne. Aztán következő az volt, mikor szembesültem, hogy egyedüli vagyok, mikor nem feltétlenül kellett volna ennek így lennie. Harmadikként ért a családommal a sokk mikor kiderült, hogy milyen állapottal is jöttem a világra. Ezek voltak azok a dolgok, amikkel én, mint érintett később szembesültem, mint ahogy megtörténtek.

Később az első, amit már akkor fogtam fel, amikor az esemény maga volt, az óvodás koromra tehető, még a mozgásjavítós időszakom előttre. A szüleim válása.

 Persze én már ott az oviban találkoztam nehézségekkel, mint például az, hogy én kicsit más vagyok, mint a többiek. De ezt kifejezetten jól kezeltem már akkor is a korombeliekhez képest, hiszen anyukám gondoskodott arról, a vele korosztályban lévő barátnői és szerencsére szülők révén, hogy korán legyek közösségben. Így nem küzdöttem az óvodában ezzel a problémával. Aranyosak, kedvesek, segítőkészek voltak. Ráadásul első voltam, akit ebben az állapotban fogadtak be, így viszonylag a saját csoportomban könnyű dolgom volt. A gyerekek is szerettek és megismerték az állatot és segítettek, a maguk módján. Szívesen emlékszem vissza rá.

A válás. Nehéz tészta. Veszekedések, széthúzások, viszályok, Reménykedés. Most pedig, gyorsan,  ugorjunk az időben néhány évet úgy 3-5 évet, mikor is, megértettem az okokat. Elég korán, szokták mondani…   Nincs mit tenni, ez van. A kínos helyzetek ezt is eredményezhetik, hogy az ember számára fény derül sok kis apróságra, mit esetleg nem tudott vagy csak nem értett, vagy esetleg harmadik lehetőség, amikor nem akarja érteni. Visszaugorva viszont az időben ott van az is, hogy csonka család lettünk, ketten lányok. Egy fizetés, sok munka, és egyebek, ami kevés együtt töltött időt eredményez.  Természetesen voltak akkor is segítségeink, de azért más volt. Más, amikor kisebb gyerek. És kevesebbet van vele az anyukája. Más mikor nem az anyukával, hanem nagyszülőkkel, barátokkal, vagy mással van egy kis gyerek. Egy ilyen helyzetben viszont nem tud mindenhol úgy teljesíteni az ember, ahogy szeretne. Ezt meg kell érteni.

 Aztán persze itt is ott is helyt kell állni… Új embereket megismerni a szülők oldalán, és az ezzel járó bonyodalmak. Elfogadnak, vagy nem? Vagy csak annyi, szeret, nem szeret? és egyebek. Nehézségek itt ott. Konfliktusok. Betegségek.

A folytatás, hogy mi volt akkor, kicsit bővebben, és most, mi változott arról a következőben.

Ui: Egy Belecsempésztem egy kis írói szabadságot is az írásomba. Na/nah/Nah, szócska használatával, (ez most kimaradt)és egy-egy gondolatnak a "..." utáni kisbetű használatával. Nem másért, mint a hatásért. Remélem élvezted! Ha tetszett várd a következőt és olvasd el azt is! 

Visszatérés

Sziasztok! Visszatértem!

Visszatértem, néhány hét után. Az eltűnésem oka, pedig nem más, mint egy betegség volt, amit még a veszélyhelyzet s a járvány előtt kaptam el, jó 1.5-2 héttel. Viszont jó egy hónapig tartott, ez azt is jelenti, hogy az iskolabezárása előtt én nem is mentem vissza az iskolába tanulni. Lassan másfél hónapja vagyok tehát itthon… bezárva… Na, de a vírusról inkább majd máskor, később.

Most szeretnék inkább a kitalált tematika alapján haladni. Egyelőre. Ez alapján pedig a nehézségek, címmel érkező bejegyzést hozom nektek. Erről annyit érdemes tudni előjáróban a következő bejegyzéssel a régen és most-al összefüggésben fog állni egy kicsit.

A nehézségekkel fogom kezdeni. A régen szó ne tévesszen meg senkit.  Nekem így logikus. Remélem látszódni fog a logikusság számotokra is.  Megpróbálom egyértelműsíteni. Igyekszem nektek külön választani a témát, és nem ugyan arról beszélni, úgy, hogy közben logikus maradjon és ténylegesen fedje a két téma egymást.

Egy hosszú bevezető, de mégis remélem érdekes után, vágjunk is bele.

Nehézségek, bevallom nektek nehéz erről beszélni. Mégpedig azért mert korábban kerültem, már kínos helyzetbe ez/ezek miatt, vagy akár csak az miatt, hogy ki/leírom, és esetleg megosztom veletek. Akkor is, ha az évek alatt már fejlődtem annyit az írásban, hogy ne fogalmazzak annyira burkoltan, hogy azt senki még az érintettek se ismerjenek magukra, de azért ne is fedjem fel őket teljesen, ha olyan a téma.  Ennek ellenére újra és újra megtenném.

Mint említettem, lesz olyan pont ezért is, nem feltétlenül erre a bejegyzésre, amire itt utaltam feljebb lesz visszautalás, de meglehet, meglátjuk a lényeg, hogy lesznek az ígéretet betartva visszatérő bejegyzések is. De a nehézségek az az újak közé tartozik.  

(Hosszúság okán inkább megtörtem!)

Jöjjön a folytatás!... Remélem várjátok!

Feldolgozás

A feldolgozás hát, nem volt egyszerű, sőt a mai napig nem egyszerű. Húsz év után is nagyon nehéz ez a dolog és szinte a feldolgozás nem is jó szó, mert nem létezik erre a dologra. Erre a jó szó erre az állapotra az elfogadás, hogy együtt tudj te is élni vele, aki bele kerültél, de a családnak is el kell tudni fogadni, és ezt csak te tudod az, aki benne vagy könnyebbé tenni azok számára, akik körülötted vannak.

Nagyon nehéz dolog, tudom, Konkrétan talán meg sem lehet fogalmazni, legalábbis én nm tudom, hogy mi erre a jó módszer, vagy, hogy nekem mi segített. Talán azt tudnám mondani, hogy fontos hogy kis gyermekkorban kik veszik körül az érintetett és hogyan állnak hozzá. Ha elfogadással és legfőképpen szeretettel áll hozzá az ember, akkor kialakul az adott emberben bizalom, a vágy arra, hogy küzdjön.

Fontos, hogy a szülőnek, családnak, elsősorban a szeretet kell adni a bizalommal és a biztonsággal, együtt, mert ha ez meg van, akkor a kisgyermekben már kialakul a vágy a küzdésre és a küzdés látványa a családban elősegíti az elfogadást. Ha gyerek látja, hogy elfogadják, ő maga is elfogadja. Később pedig ez az elfogadás szociális segítőkészség kell, hogy tovább erősítse a gyermeket egy közösségben, mert az tovább növeli a küzdés erejét és az elfogadásét.

 Erre nagyon jó intézmény a Mozgásjavító most már 3-4 éve óvodától kezdve egészen gimnáziumig, Hogy Miért? A sorstársak miatt. A sorstársak mindezeket biztosítani tudják, és a pedagógusok is. DE fontos, hogy ezen a helyen kívül is legyen, bőven hely, ismeretség, közösség ahol találkozik szertettel, bizalommal, elfogadással, a nem „beteg” emberek között is, hogy felnőtt korban se legyen gond. Természetesen a csalódásoktól soha sem fogja tudni megvédeni 100%-ban a gyermekét, de szerintem a szellemi lelki építkezés miatt ez nem is akkora gond, hiszen ebből is lehet jó irányba fejlődni. Minden a mértékletességen múlik. Csodát sem szabad várni, hisz voltak, vannak, és lesznek is csalódások. Semmi és senki sem tökéletes.  DE ÉPÍTKEZZ ebből is. Nagyrészt ezek beválnak

Talán ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket kiemelnék, és amiket nyugodt szívvel tudok én is ajánlani, mert bevált módszerek.

Iskola újabb

Már említettem nektek, hogy fontosnak tartom az iskolának minden oldalát bemutatni. Arra gondoltam, hogy még kettő oldaláról írnék, de természetesen mivel életem része 15 éve az iskola, ezért sokszor, sok területét érintem majd a későbbiekben.

Nem akarok nagyon belemenni, a negatív dolgokba, de kikerülhetetlen, hogy ne beszéljünk a negatív dolgokról az életben, hiszen a nem beszélnénk, róla akkor a nagyon mesebeli lenne életszerű helyett én pedig az életszerűségre törekszem.

A Mozgásjavító diákjainak létszáma nagyságrendileg 100 és 200 fő között mozog, talán a 200 főt a tanári karral együtt jobban megközelíti. Ez a viszonylag kis szám a SNI (Sajátos nevelést igénylő) gyerekek miatt alakult ki, hiszen egy osztály létszáma max. 12 fő lehet a tripla értékelést tekintve (1 sérült diák=3 egészséges diák) az az egy hétfős osztály egy másik iskolában 21 fős osztálynak felel meg. Ez pedig a családiasság légkörét teszi lehetővé. Egy dolgot azért meg kell említeni, hogy mivel országos beiskolázás van, kollégiummal és a „betegségek” sokszínűsége egyfajta bezártságot is okoz.

Sajnos ez sok esetben megjelenik valamilyen formában. A diák, vagy az állapota miatt, nem tud, egyedül kimozdulni, és ritkán viszik ki, vagy csak saját döntésből a diák nem mozdul ki. Azonban néha az is előfordulhat, hogy más egyéb körülmény miatt például: egészségügyi tényleges fizikai betegség, vagy akár csak amit én tipikusnak tartok és előfordul, velem az életemben megjelenik, mint indok a tanulás.

Persze van még több lehetőség, ami egy negatívat okozhat egy iskolában, ahogy bennem is, mert nem feltétlenül múlik minden a diákokon, vagy épp az iskolán vagy csak a tanárokon, vagy csak a vezetőségen, vagy csak a diákokon múlik. Lehet, az összefogáson múlik, de az sem tud mindig a megfelelő módon megjelenni, egy ilyen ívű intézményben.

Talán ezek, azok a dolgok, amiket fontos kiemelni, mert megjelenhetnek egy ilyen helyzetben, és ha nem kezeljük jól a szituációt, akkor a végeredmény egy rossz érzés, negatív dolog lesz. Sok múlik tehát az összefogáson-együttműködésen, mert ha ezek nem jól működnek. A rossz érzés, és bezártság megjelenhet mint következmény ami később súlyosbodhat és azon már nagyon nehéz változtatni, javítani.  

Fejlesztések

ÉLETFORMA! Miért? Kiderül… ha olvasod… a blogot…

Azt hiszem ez a cím elég kétélű, vagyis kétfajta képpen értelmezhető. Természetesen értelmezhető a technológia szempontjából, de mivel az elsődleges cél a múlt ismertetése, ezért én egy másik jellegű fejlesztésre gondolok. Az állapotból kifolyólag alkalmazott fejlesztések a fő megközelítés.

Párhónaposan mikor kiderült az állapotom sok orvos látott, főleg ortopédorvosok. Már akkoriban is nagyon fontos szerepet kapott a fejlesztés. A Déveny Anna Alapítvány jóvoltából Ő maga találta ki a torna technikáját, és ő is kezelt. Nagyon nem kellemes módszer, nem is képes csodákra, de egy alap javulást ad.

A későbbi élet megkönnyítése a cél. Rengeteg más tornán és masszázson vettem részt. Az alap mindig egészen tizenéves koromig a dévény maradt, minden más mellette, volt.

Például: akkupunktúra, tangentor, úszás gyógytorna- masszázs a kiegészítés.

 Mindegyiknek a célja az izomlazítás. Az állapot javítása az izomlazításon múlik. Ez az alap. Egész életem részét kell, hogy képezze, sőt alapjául kell, hogy szolgáljon a mozgás, torna masszázs és sport.

Nem hagyhatom abba. Ha abbahagynám az az állapot romlással lenne egyenlő. Az iskolámban napi mozgásórám van és úszás heti 2-3 alkalommal. Szakember tart gyógytornát, ha kell masszázst is kapunk, a gyógytornászaink szerencsére tanultak különböző módokat a masszázsra. Ezek pedig az izmok lazulását és nyújtását eredményezik.

TEHÁT EZ EGY ÉLETFORMA!