2020. május 18., hétfő

Érettségi


Az idei érettségi rendhagyó módon zajlott. A vírusnak köszönhetően az utolsó pillanatig bizonytalanságban élhették napjaikat a végzős diákok. Én nem tanulok tovább, ami azt is jelenti, hogy nekem mindegy lett volna jelen helyzetben, hogy milyen döntést hoz a kormány. Bevallom ennek ellenére annak örültem volna, ha az érettségi jegyeknek megadnák az évvégi jegyeket. (nagyon jól jártam volna).
Mikor megtudtam, hogy írásbelit megtartják, nagyon kétségbeestem, mert úgy éreztem, hogy nem megy jól, legalább is kevésbé megy a szóbelinél, vagyis a kettő kombináció lett volna a legjbb döntés, azaz ha minden hagyományosan megy, azonban halasztani semmiképp sem szerettem volna.
A magyar érettségi, mindig jobban ment, mint a töri gyakorlásnál is az éles helyzetben is így volt. Nagyon jó témák voltak az érettségin. Szeretem Mátyás korszakát, és család témakörét, ahogy a sportot is.
A töri a gyakorlásokhoz képest pedig a történelmet nehezebbnek éreztem.
A rengeteg gyakorlás következtében azonban szinte már a tanáraim mondták, a gyakorlás időszakában, hogy lehetetlen, hogy ne sikerüljön. Én is ebben bízom
Szerencsére a vizsgák alatt pedig az evés és ívás miatt nem kérték kötelező maszk viselését csak a közlekedés ideje alatt a fertőtlenítés azonban kötelező volt.
A következő megmérettetés a matek szóbeli június 11-én. Addig pedig pontos, végleges eredményt nem tudok mondani, csak utána.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Jó volt olvasni az élményeidet, én is most érettségiztem. :D A magyar érettségivel szerintem is jól jártunk. A legtöbb évben elég hülye szövegeket szoktak adni a szövegértésnél, de idén a könyvnyomtatásos még érdekes is volt valamilyen szinten. A töri, fú... azzal meggyűlt a bajom. Arra gyakoroltam a legtöbbet, mégis úgy érzem, hogy elrontottam. Az esszéknek viszont örültem. Én a kereszténységet (testhez álló téma :D) és az '56-os forradalmat választottam. A tesztfeladatok brutálisak voltak, majdnem elsírtam magam, amikor megláttam az első oldalt. Sokkal jobb feladatokat is kitalálhattak volna, azt hiszem. Na mindegy. Nagyon sok sikert kívánok neked a következő megmérettetéshez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ezt a visszajelzést. Örülök, hogy jó élmény volt olvasni. Remélem, azért jól sikerült az érettségid és, eléred a célod. További sok sikert neked!

      Törlés

Egy új fejezet kezdete - Bemutatkozásom

    Barta Titanilla Henriett vagyok születésem óta egy oxigén hiány következtében kapott agyvérzésnek mozgáskorlátozott. Ez nem állított m...