Érzések karantén alatt

Tudom ez most talán kicsit jobban érint néhány személyt, mint az eddigi bejegyzések, ennek ellenére szeretném, megosztani veletek, remélem tetszeni fog!

Kezdjük is:

Rólam tudni kell, hogy február 27.-e óta, vagyok itthon, betegség miatt. Ez nagyon hosszú idő.

Meg is éreztem, hiszen voltak hullámvölgyeim, kár tagadni. A sulis oldalát tekintve, az számomra a karantén könnyebbik oldala. Az érzelmi oldala sokkal, nehezebb számomra.

Ez annak köszönhető, hogy szeretem, az embereket, a Körülöttem lévőket. Nem szívesen vagyok egyedül, vagyis nem mindegy, hogyan mikor. A rengeteg, szinte 100-as nagyságrendben számolható embert ismertem meg eddigi életem alatt, sőt lehet van az több is, azonban ezek között az emberek között is van a családomon kívül, sőt a szűk családi körömön kívül is van 2-3 ember, akik nélkül el sem tudnám képzelni az életem. Soha nem gondoltam volna, hogy ők lesznek azok. DE ŐK LETTEK. Oly annyira, hogy ŐK már szinte a családomhoz, a szűk családomnak mondhatom őket. Ez azt is jelenti, hogy napi, de ha nem is feltétlenül napi de minimum heti kapcsolatban vagyunk, heti 1-2 biztos beszélünk.

 Ha még sem az megvisel nagyon. A karantén alatt anyukámat láttam/látom a leginkább. Így a többi számomra fontos emberrel, nem találkoztam, nem találkozhattam. Számomra pedig a személyes találkozás nagyon fontos. A chat, telefon, videó hívás, nem ugyan az mintha találkozol a számodra fontos emberrel. Megérintheted, megölelheted, megpuszilhatod, minőségi időt tölthettek együtt. A karantén alatt ez hiányzott.

A bezártság alatti mély pontjaimat pedig a hiányérzet okozta, a távolság, a félelem, hogy a számomra fontos emberek olyan távol kerülnek majd tőlem, hogy a végén elvesztem őket! Pedig számomra Fontosak és nem szeretném őket elveszteni. Számomra fontos a visszajelzés. Fontos, hogy ELÉG legyek azok számára, akik Fontosak nekem, félek, ha nem vagyok elég elvesztem őket. Ezt a távolság pedig csak nehezebbé teszi. A távolság, hozza azt, nem leszek elég és elvesztem őket.

Szerencsére a karantén enyhült és bebizonyosodni látszik, hogy a karantén nem hagyta a félelmeimet érvényesülni és mellettem maradtak a számomra FONTOS emberek. Remélem ÖRÖKKÉ életem részei maradtok. Talán nem sértek meg senkit, ha azt mondom remélem ezeknek az embereknek én is ilyen, vagy legalább közel ilyen fontos vagyok, mint ŐK nekem! Remélem tudják az illetők, hogy róluk, nekik szól ez most!

Köszönöm, hogy mellettem vagy vagytok!

Kérlek Ne feledd Fontos vagy! Fontos vagy, nekem!