2020. június 16., kedd

Ünnepek, májusban és nyáron




Azt hiszem, ez a bejegyzés, nem lesz most túl hosszú, hiszen Anyukámnak, egy saját készítésű gépen elektronikus jellegű ajándékot, készítettem.
 Gyereknapot pedig nem kifejezetten ünnepeltünk.  Kaptam társast, (kétoldalú unót, és egy számomra még ismeretlen, de annál izgalmasabbnak tűnő játékot), de nem kifejezetten, gyereknapra.
Nyár pedig sok ünneplést tartogat számunkra. Szülinap, névnap, és sok más, mondjuk, úgy, hogy ebben a helyzetben minden nap amikor ki mehetünk akkor az ünnep.
A ballagásról, mert az előző ilyen jellegű bejegyzésemben említettem, hogy a különleges helyzet miatt szinte teljesen elmaradt) ez a és egyéb ünnepekről, pedig később, hiszen függőben van a lezárás.
Egyelőre boldog szülinapot, névnapot azoknak, aki a családomban, vagy azonkívül, nyáron és
különösen most júniusban ünnepel valamit
 SZÜLINAPOT, NÉVNAPOT
          vagy bármi mást (amit ünnepnek, gondol).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy új fejezet kezdete - Bemutatkozásom

    Barta Titanilla Henriett vagyok születésem óta egy oxigén hiány következtében kapott agyvérzésnek mozgáskorlátozott. Ez nem állított m...