Alsó tagozatosként könnyű dolgom
volt, mert olvasás óra keretén belül, olvastuk a könyveket, de én mégis, egészen
13 éves koromig utáltam olvasni.
Aztán eljött a fordulópont. Azt
hiszem 5.-es voltam mikor a magyartanárom a nyári szünet előtt felírta táblára
néhány könyv címet és a szerzőiket és azt mondta: legyetek kedvesek választani
egy könyvet, amit a nyáron elolvastok. Szeptemberben mikor először találkozunk,
akkor pedig odaadjátok az olvasónaplót, amit minden fejezetről készítettek
nekem.
Az első gondolatom egyből te jó ég
mit kezdek majd én a nyáron, hiszen utálok olvasni. Végül a Bálint Ágnes: Szeleburdi család című regényét választottam. Bevallom az utolsó pillanatig húztam az időt. Mikor azonban
nekiálltam rádöbbentem, hogy annak ellenére, hogy utálok könyvet olvasni egész
gyorsan végeztem vele ennek pontosan két oka volt:
Az első, az időhiány tudva, hogy kevés idő van
a szünetből és még szórakozni is szeretnék. Egészen pontosan egy hónapig
tartott kiolvasni, és az olvasónaplót is megírni. Most jöhet a kérdés a
fejedben kedves olvasó, hát mit akar ez az ember 1 hónap nem is kevés idő.
Akkoriban azonban még ez kevésnek tűnt.
A második pedig szimplán csak
annyi, hogy rájöttem, nagyon érdekes és vicces könyvet fogtam ki. Tetszett.
Onnantól viszont megint jött egy fordulat. 6-ban új magyar tanárt kaptam az előző
ugyanis babát várt, így hát a kötelező olvasmányokkal újra haragba kerültem. A
mai napig, azt hiszem, az érettségi kapujában bevallhatom már, mindig kerestem
az alternatív módokat, hogyan is úszhatnám meg a kötelezők olvasását.
Legtöbbször sikerült is, de még mielőtt azt gondolnád, hogy halvány sejtelmem
sincs a kötelező olvasmányokról ez így nem igaz, mert általában, hangos
könyvként, mindegyik elolvastam, ha pedig még sem, akkor valaki segített.
Ennyit tehát a kötelezőkről. Ez azonban nem vette el a kedvem azoknak a
könyveknek az olvasásától, amiket én választok.
Most pedig jöjjenek ezek, a következő
rész témája teát a könyvajánlásaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése